BBC: birodalom szűkebb határok között

2010. február 26. péntek

BBC - Hangsúly a minőségen

BBC - Hangsúly a minőségen

Harminckilenc penny, vagyis 120 forint – ennyit fizet naponta a 25 millió brit háztartás mindegyike a világ első számú közszolgálati médiatársaságának szolgáltatásaiért, ám a 88 éves BBC-birodalom – ha hinni lehet a sajtóértesüléseknek – most alaposan összébb húzza határait, és a nézettség hajszolása helyett inkább minőségre költi az előfizetők pénzét.

A BBC működési stratégiájának felülvizsgálata még folyik, de a londoni The Timeshoz már eljutottak a főbb következtetések. Ezek lényege: amit el tud látni a hirdetésekből élő kereskedelmi média, azt rá is kell bízni, a BBC pedig összpontosítson a kikezdhetetlen színvonalú újságírásra, az elfogulatlan hírek közlésére valamint a saját gyártású drámai, kulturális és dokumentumműsorokra. Akkor is, ha ennek ára a tevékenység jelentős áramvonalasítása. Ennek szükségességére korábban független elemzők is felhívták a figyelmet.


A Policy Exchange nevű közéleti elemző csoport épp a minap tette közzé 85 oldalas értékelését, amely felrója a BBC-nek, hogy “megszállottan hajszolja” a minél nagyobb nézettségi mutatókat, a kereskedelmi riválisokkal versengve. A jelentés kiemelte, hogy az előfizetői díjakból élő BBC hatalmas összegeket fizet ki a Forma-1 autóversenyek közvetítési jogáért, jóllehet ezek közvetítését a kereskedelmi adók is “nagyjából ugyanilyen módon” meg tudnák oldani, ha a BBC nem pályázna.

Egy komoly különbség mindazonáltal van: mióta a Forma-1-et a BBC közvetíti, a nagy-britanniai adásokat nem szakítják meg reklámok. A BBC hazai sugárzású televízió- és rádióműsoraiban, valamint a Nagy-Britanniában elérhető internetes oldalakon ugyanis soha nincs reklám, a társaság az évi 3,6 milliárd font – több mint 1100 milliárd forint – előfizetési díjból, valamint világszerte rendkívül népszerű drámai és dokumentum-programjainak értékesítéséből tartja fenn magát.

Az évi 142,50 fontos (44 ezer forintos) előfizetési díjat a törvényi meghatározás szerint minden olyan brit háztartásnak fizetnie kell, amelyben bármely eszközzel – televízión, számítógépen, sőt mobiltelefonon – nézhetők és rögzíthetők a televíziós adások.

A Policy Exchange szerint ugyanakkor a BBC a sporton kívül is sok, igen költséges versenyvállalkozásba vág bele, a saját készítésű minőségi műsorok rovására. A jelentés megemlítette, hogy a BBC elhalászott például a vetélytársak elől egy amerikai tévésorozatot, amelynek minden egyes epizódjáért 400 ezer font (több mint 120 millió forint) sugárzási díjat kell fizetni az amerikai NBC tévétársaságnak.

A The Times által ismertetett – a BBC által egyelőre nem kommentált – értesülések szerint a stratégiai felülvizsgálat eredményeként ezeket a “túlterjeszkedéseket” nyesegetnék vissza, akár komoly véráldozat árán is. A lap úgy tudja: a BBC bezárna két digitális rádióállomást, megszüntetné internetes oldalainak felét, negyedével csökkentené az online tevékenység jelenleg 112 millió fontos (35 milliárd forintos) éves költségvetését, elküldené az internetes tartalomszolgáltató részleg munkatársi állományának negyedét, meredeken csökkentené az amerikai műsorok importjára szánt kiadásokat, és a kiemelkedő sportesemények közvetítési jogaira kifizethető összegre is felső korlátot határozna meg.

A lap elhelyez egy politikai felhangú oldalvágást is a BBC jelenlegi vezetésén. A The Times szerint ugyanis az áramvonalasítási terv egyben kísérlet a következő, “potenciálisan konzervatív” vezetésű brit kormány meggyőzésére arról, hogy a BBC “külső beavatkozás nélkül” is rendet tud tenni saját háza táján.

A BBC vezetése – a legkésőbb június elején esedékes választások közeledtével – valóban szoros figyelemmel követi a társasággal kapcsolatos tory nyilatkozatokat, különösen azóta, hogy a párt jobbszárnyának egyik prominens képviselője nemrégiben állítólag a BBC megszüntetésének lehetőségét is fölvetette.

Múlt havi brit lapértesülések szerint Daniel Hannan, a konzervatívok európai parlamenti képviselője arról győzködi David Cameront, a toryk miniszterelnök-jelöltjét, hogy a BBC-t fel kell számolni. Hannan a sajtóbeszámolók szerint “azzal kérkedik”, hogy ő már nem is fizeti az előfizetési díjat, és ha “más sem fizetné, a rendszer magától összeomlana”. A toryk szóvivője mindazonáltal közölte, hogy ezek “Mr. Hannan egyéni nézetei, és nem tükrözik a párt véleményét”.

A BBC sokkal több egyszerű közszolgálati médiánál; a kereskedelmi digitális tv- és rádiócsatornák százaival elárasztott brit közönség változatlanul nemzeti intézménynek, a “britség” egyik meghatározó tényezőjének tekinti a társaságot. Ezt jól mutatják a számok: felmérések szerint 2008-2009-ben a brit lakosság 77,6 százaléka nézett bele minden héten a BBC fő hazai sugárzású tv-adójának – BBC One – műsoraiba, és 66 százalék hallgat rendszeresen legalább egyet a BBC rádiócsatornái közül.

A cég patinás mivoltát mutatja az is, hogy a mindenkori uralkodó – jelenleg II. Erzsébet királynő – személyes illetékességébe tartozik a BBC működését szabályozó, tízévente megújítandó királyi charta aláírása.

(MTI)

Tetszett az írás? Kövesd a bejegyzéseket RSS-en vagy iratkozz fel a hírlevélre. Hasznos olvasást!

Mond el véleményed

Használható HTML elemek: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

Previous post: HVG – bevonják a bloggereket

Next post: Az Adevarul Holding is belép a moldovai médiapiacra

Keresőoptimalizálás